Aktív tahiti nászút 3 szigeten

 

 

Francia Polinezia Zaszlo

Aktív tahiti nászút: Tahiti Nui, Moorea és Bora Bora

 

Mik voltak a legfontosabb szempontok az alábbi tahiti nászút összeállításánál?

A fiatal pár ajánlás útján talált ránk, mint sokan mások, és egy különleges, emlékezetes nászút program megtervezéséhez kértek tőlünk segítséget. Egy olyan Világutazónk ajánlott minket a figyelmükbe, aki már évek óta velünk utazott, és elmondásuk szerint az tetszett meg bennünk elsőre, ahogy az utazásokról beszélt ismerősük. Éppen ezért úgy gondolták, mivel a nászút egyszeri, és megismételhetetlen alkalom, hogy arra bízzák ennek megszervezését, aki már egyik legjobb ismerősüknél többszörösen is bizonyított.

Kifejezetten egy tahiti nászút szerepelt a fiatalok terveiben, egyrészt, mivel a világ egyik legszebb helyét szerették volna a nászút során, ráadásul olyan helyet, ahol színes programokat tudunk kínálni számukra a nászút alatt, ezen felül pedig a hosszú utazás is szempont volt, és azt mondták, ilyen hosszú repülést csak a nászút kedvéért vállalnak be egyszer az életben.

Miután egy jót beszélgettünk a fiatalokkal, rögtön láttuk, hogy Tahiti ideális hely lesz számukra a nászút megszervezéséhez. Tahiti szigetein számos izgalmas programra van lehetőség, csak Tahiti Nui szigetén egy százas listával rendelkezünk a lehetséges programokról. Kulturális programok, történelmi vonatkozások, múzeumok, számos természeti csoda, vízisportok minden mennyiségben, extrémebb lehetőségek, öko-túrák: csak hogy néhányat megemlítsünk, amik közül választani lehet egy tahiti nászút során. Mint általában, itt is inkább az okozott fejtörést, hogy mit hagyjunk ki az aktív nászút programjából, hiszen azért egy kis láblógatást is szerettek volna Világutazóink.

A nászút összetétele után a szállodák kiválasztása következett, hiszen a fiatalok mindenképp minőségi szállásokat szerettek volna, olyan szállodalánctól, mely már önmagában is garantálja a kiváló színvonalat. Ezen felül fontos szempont volt a csodás környezet természetesen, hogy a nászút során közvetlen az óceán partján legyenek a hotelek, természetes környezetben. A szobatípusoknál az egyik szempont az volt, hogy különálló bungalow érdekelte Világutazóinkat, hogy a nászút során a megfelelő privát szféra biztosítva legyen, és semmiképp nem szerettek volna klasszikus szobában, egy főépületben lakni, ha már ilyen messze elrepültek a tahiti nászút kedvéért, a világ másik végére. :) Tahiti Nui szigetén olyan bungalow került a programba, mely a lagúna mellett volt közvetlenül, Moorea szigetén egy különálló kerti bungalow került a nászút programjába saját kis plunge pool medencével, míg Bora Bora szigetén egy klasszikus, vízbenyúló vízfeletti bungalow lett a befutó, naplementés panorámával. Így gyakorlatilag minden fő bungalow típust kipróbálhattak Világutazóink a nászút során, és zavartalan pihenésben lehetett részük a megfelelő elszeparáltságnak köszönhetően.

A tahiti nászút indulását a fiatalok elképzeléseihez, és szabadságához kellett igazítani napra pontosan, de természetese ez nem jelentett gondot, mint ahogy az sem, hogy mindegyik szigeten szabadon határozhassák meg, hogy hol mennyit szeretnének maradni. A nagy távolságra való tekintettel kifejezetten azt kérték, hogy a lehető legrövidebb menetrenddel kalkuláljuk a nászút programját, és lehetőleg minőségi szolgáltatásokat biztosító légitársasággal.

További kifejezett kérés volt, hogy a nászút programjába igazi romantikus programot is belecsempésszünk, ha már egyszer nászútról van szó!

-----------------------------------     

A tahiti nászút technikai részletei:

-      14 nap / 10 éjszakás nászút

-      indulás Budapestről

-      a tahiti nászút útvonala: Tahiti Nui – Moorea – Bora Bora

-      szállások a nászút programjában: Intercontinental Resort Tahiti ****, Intercontinental Resort Morrea ****+, Intercontinental Resort & Thalasso SPA ***** Bora Bora

-      reggelis ellátás az utazás programjában

-      tartalmas programok a nászút programjában

-----------------------------------    

Mi minden fért bele a tahiti nászút programjába?

-      jeep szafari Tahiti Nui szigetén

-      múzeumok Tahiti Nui szigetén (Gaugin Múzeum, Pearl Múzeum, Tahiti Múzeum,

-      Tahiti Nui vízesései

-      kettesben a delfinekkel Moorea szigetén

-      Moorea egész napos szigetfelfedező túra

-      Moorea ültetvényein

-      Quad kalandok, Moorea

-      sznorkelezés Moorea legszebb helyein

-      cápa-, rája etetés Bora Bora

-      4*4 szafari kalandok, Bora Bora

-----------------------------------     

Amennyiben felkeltette érdeklődését a fent bemutatott tahiti nászút, és úgy gondolja, Ön is az általunk képviselt minőségben szeretné felfedezni Tahiti csodáit, ajánlatkérő űrlapunkat ide kattintva érheti el. Amennyiben inkább e-mailben írná meg a tahiti nászút részleteit, úgy kérjük, ide kattintson. Telefonon az alábbi számon ér el bennünket: +361/273-0782

 

Mock Up Tahiti Kemenytablas jpgÖn olvasta már a 75 oldalas Tahiti és szigetei Útikalauzt? Ha nem, akkor ide kattintva máris megszerezheti, ez mindössze néhány percet vesz igénybe. Ígérem, ez az egyetlen könyv, melyre szüksége lesz egy tökéletes tahiti utazás megszervezéséhez, akár esküvő, nászút, island hopping vagy épp hajóút szerepel terveiben!   

 

-----------------------------------      

Világutazóink egyedi igényei a tahiti nászút tervezésénél:

-     fix időszak a szabadság miatt

-     budapesti indulás

-      utazás a lehető legrövidebb menetrenddel

-      3 sziget összekötése a nászút alatt

-      vízfeletti bungalow

-      izgalmas, különleges programok a nászút során

 

Baggio extrák a tahiti nászút során:

-      tradicionális VIP üdvözlés

-      különleges reggeli az egyik hotelben

-      kettesben a delfinekkel

-      lovaglás festői helyeken

-      Motu Tapu túra

 

Néhány további lehetséges Baggio extra egy ilyen tahiti nászút alatt:

-      búvárkodás izgalmas helyeken

-      vitorlázás

-      golf Tahiti legszebb pályáin

-     tradicionális helyi falvak meglátogatása a nászút során

-     helikopteres túrák

-----------------------------------     

Variációk egy témára – néhány további hasonló tahiti nászút

A Private Travel szolgáltatás legfontosabb előnye, hogy az Önök által áhított tahiti nászút minden részletét elvárásaikhoz igazítsuk. Éppen ezért fontos kiemelnünk, hogy a fenti utazás inkább segítség az Ön számára ahhoz, hogy lássa, milyen utazások megszervezésére vagyunk mi az ideális partner. Ahogy egyetlen nászút, így ez a tahiti utazás sem ebben az egy formában létezik nálunk, sőt ellenkezőleg: ahány Világutazó, annyi verzió lehetséges. Belekerülhetnek a programba Tahiti másik szigetei is, akár távolabbi szigetek, mint a Society Islands egyike, megállhatnak a nászút előtt, vagy után az USA-ban, és még sorolhatnánk lehetőségeiket a tahiti nászút kapcsán, nem véletlen, hogy a személyes nászút konzultációnkat bevezettük.

Országtól függetlenül egy dologban ugyanis minden nászút hasonlít egymásra, melyet a Baggio Pivate Travel® készít: kompromisszumok és kész csomagok helyett itt Önökre szabjuk a nászút minden részletét. 

-----------------------------------     

Mi a következő lépés, ha egy ilyen tahiti nászút az Önök álma is?

Kérem, vegyék figyelembe, hogy nálunk minden utazás, ahogy minden ügyfél is, egyedi. A fenti tahiti nászút Világutazóink egyedi igényei alapján készült. Természetesen, amennyiben szimpatikus Önöknek a fenti nászút, úgy hasonló programot össze tudunk állítani (mivel szerintünk 2 ugyanolyan utazás nem létezik). Fontos kiemelnünk, hogy egy Önökre szabott tahiti utazás tervezetét is csak az általunk kidolgozott, speciális ötlépéses szisztéma alapján vállaljuk, melynek része a személyes konzultáció. Itt felmérjük igényeiket, így egyrészt jelentős időt takarítunk meg Önöknek a nászút szervezésénél, valamint ezzel tudjuk garantálni, hogy a tahiti nászút minden részlete pont olyan lesz, amilyennek megálmodták. Így garantáljuk azt az Önök számára is, hogy egy „minden rendben volt” nászút helyett életük nagy kalandjában legyen részük, méltó ehhez az egyszeri, és megismételhetetlen alkalomhoz!

-----------------------------------     

Amennyiben felkeltette érdeklődését a fent bemutatott tahiti nászút, és úgy gondolja, Ön is az általunk képviselt minőségben szeretné felfedezni Tahiti csodáit, ajánlatkérő űrlapunkat ide kattintva érheti el. Amennyiben inkább e-mailben írná meg a tahiti nászút részleteit, úgy kérjük, ide kattintson. Telefonon az alábbi számon ér el bennünket: +361/273-0782

 

Mock Up Tahiti Kemenytablas jpgÖn olvasta már a 75 oldalas Tahiti és szigetei Útikalauzt? Ha nem, akkor ide kattintva máris megszerezheti, ez mindössze néhány percet vesz igénybe. Ígérem, ez az egyetlen könyv, melyre szüksége lesz egy tökéletes tahiti utazás megszervezéséhez, akár esküvő, nászút, island hopping vagy épp hajóút szerepel terveiben!

 

-----------------------------------