Argentína utazás

 

 

 

Argentina Zaszlo

Argentína utazás

 

Mik voltak a legfontosabb szempontok az alábbi Argentína körutazás összeállításánál?

Az alábbi Argentína utazás egy nagyon kedves törzsutasunknak készült, aki a világ néhány izgalmas pontját már bejárta velem. Mivel soha semmit nem bíztunk a véletlenre, ezért igyekszünk ügyfeleink igényeit a lehető legjobban megismerni az együttműködésünk során, így az Argentína utazás előkészületeit meglehetősen rövid telefonbeszélgetés előzte meg: „Argentína utazás érdekel, 3 hetem van rá, szilveszter essen bele egy nagyvárosban”. Természetesen, ha az Argentína utazás előtt nem állt volna rendelkezésünkre mindaz az információ, ami az 5-6 éves együttműködésünk alatt kiderült, nem tudtunk volna mit kezdeni a kéréssel, hiszen mi egy ilyen komoly Argentína utazás esetében sem kapunk elő különböző katalógusokat, hogy azokból próbáljunk eladni valamit ügyfeleinknek. Egy ilyen Argentína utazás megtervezését is csak úgy lehet professzionálisan kivitelezni, ha minden vágyát ismerjük az ügyfélnek. Az odautazásnál figyelembe vettük a törzsutas kártyákat, illetve szempont volt az is, hogy a lehető legrövidebb idő alatt eljussanak Argentína fővárosába, Buenos Airesbe. Tudtuk, hogy ügyfelünk első osztályú szállásokat igényel, és inkább a nagyobb, nemzetközi láncokat kedveli, mint a kis boutique hoteleket. Az utazás menetrendjét a nagyvárosi szilveszterhez igazítottuk, hiszen ez külön kérés volt, valamint az, hogy a megérkezés, és szilveszter után is legyen elég idő a regenerálódásra, mielőtt folytatják az Argentína utazás programját. Milyen jó, hogy a Private Travel szolgáltatás mindezt könnyedén lehetővé teszi! Fontos volt, hogy Argentína csodáit privát túra keretében tudják felfedezni az ügyfelek, hogy az utazás felejthetetlen pillanatain ne kelljen osztozni 15-20 másik emberrel, illetve ne kelljen ennyi emberhez alkalmazkodni az utazás során. Ügyfeleink a lehető legtöbbet szerettek volna megtapasztalni Argentína hangulatából, ezért szerveztünk nekik egy tangóestet Buenos Aires egyik legrégebbi tangóbárjába, ahol ráadásul még a híres argentin steaket is megkóstolhatták néhány kiváló évjáratú borral leöblítve. A gasztronómiai kalandozás az egész Argentína utazás egyik fontos szempontja volt, melynek nagyon örültünk személy szerint, hiszen pontosan tudjuk, hogy egy kultúra megismeréséhez az autentikus, helyi ételek és italok nagymértékben hozzájárulnak. Ilyenkor (is) jól jön a helyi idegenvezető, aki nem csak az olyan turistáknak épített éttermekbe tudja elvinni az ügyfeleket, ahova általában turistacsoportokat visznek az irodák, hanem bennfentesként olyan, a helyiek által kedvelt autentikus helyekre is bejuttatja ügyfeleinket, ahol Argentína igazi arcával találkozhatnak.

Az Argentína utazás másik sarokpontja az ország természeti csodái voltak, ezen belül is kiemelten a csodás gleccserek, erdők és tavak, illetve a világ vége, azaz a világ legdélebbi pontjának felfedezése, valamint az Iguassu-vízesés egy kis lazítással. Ezért alakítottuk ki úgy az utazás menetrendjét, hogy Buenos Aires után Világutazóink délnek vették az irányt Barilochen, EL Calafaten keresztül egészen Ushuaia városáig, majd innen folytatták az Argentína utazás programját az Iguassu-vízesésig. Fontos volt, hogy Argentína csodáit ne csak felszínesen, hanem testközelből ismerhessék meg Világutazóink, ezért került bele a programba gleccsertúra, rafting, egy igazi marhatartó farm többek között, melyek Világutazóink szerint az Argentína utazás egyik fénypontjai voltak (az Argentína utazás további látnivalóit lejjebb találja).

Fontos volt az is, ha már elutaztak a világ végére, akkor normális tempóban járhassák végig Világutazóink Argentína csodáit, mindenhol profi, helyi privát idegenvezető kísérje őket az utazás alatt, hogy a lehető legtöbb belső információhoz hozzájussanak, ugyanakkor a kellő szabadidő, privát szféra is biztosítva legyen számukra az Argentína utazás ideje alatt. A Private Travel szolgáltatás épp az ilyen igényekre született, hiszen egy privát körutazás mindezt könnyedén biztosítja anélkül, hogy bármiben is kompromisszumokra kényszerülnének. El Calafate és Bariloche csodás látnivalóin felül fontos volt az is, hogy az Argentína utazás végére egy kis pihenőt is beiktassunk Világutazóinknak, ahol a körutazás fáradalmait kipihenhetik, mielőtt hazatérnének. Mi lett volna erre alkalmasabb helyszín, mint a világ egyik legcsodálatosabb vízesése, az Iguassu? Itt azonfelül, hogy az Argentína utazás lezárásaként további izgalmas kalandokban részesülhettek Világutazóink, egy kiváló hotelben pihenhették ki fáradalmaikat, mely ráadásul közvetlenül a vízesés szomszédságában található. Ügyfeleink visszajelzése alapján ez igazán méltó lezárása volt a csodás Argentína utazás programjának.       

----------------------------------------------   

Az Argentína utazás technikai részletei:

-      20 nap / 18 éjszakás körutazás

-      utazás a lehető legkevesebb átszállással, budapesti indulással

-      körutazás december végi indulással

-      az Argentína utazás útvonala: Buenos Aires – Bariloche – El Calafate – Ushuaia - Iguassu-vízesés    

-      Hotelek az Argentína utazás alatt: 4 éjszaka Sheraton Buenos Aires *****, 3 éjszaka Edelweiss Hotel ***** Bariloche, 3 éjszaka Xelena Hotel ***** El Calafate, 3 éjszaka Los Cauquenes Hotel ***** Ushuaia, 4 éjszaka Iguazu Grand Hotel *****, 1 éjszaka Sheraton Buenos Aires *****  

-      privát transzferek sofőrrel a körutazás ideje alatt

-      privát helyi idegenvezető angol nyelven az utazás minden állomásán  

-      privát kirándulások az egész Ausztrália utazás idejére

---------------------------------------------- 

Mi minden fért bele az Argentína utazás programjába?

-      Buenos Aires felfedezése privát idegenvezetővel a látnivalókkal, a város izgalmas negyedeivel, a Boca Juniors híres stadionjával (focirajongó Világutazó)

-      tangó est az Esquina Carlos Gardelben

-      a Parana-delta felfedezése

-      Nahuel Huapi Lake

-      Lopez Hill + cable car

-      Llao Llao félsziget

-      La Angostura Village + Arrayanes forest

-      Los Glacieres National Park - Todo Glacier, Upsala Galcier, Onelli Bay

-      Perito Moreno Glacier

-      Tierra del Fuego National Park – Ensenada Bay, Round Island, Lake Roca

-      Beagle Chanel – Seal Island, Les Esclaireurs Lightshouse

-      Iguassu argentin oldal

-      Iguassu brazil oldal

--------------------------------     

Amennyiben felkeltette érdeklődését a fent bemutatott Argentína utazás, és úgy gondolja, Ön is az általunk képviselt minőségben szeretné felfedezni Argentína csodáit, ajánlatkérő űrlapunkat ide kattintva érheti el. Amennyiben inkább e-mailben írná meg az Argentína körutazás részleteit, úgy kérjük, ide kattintson. Telefonon az alábbi számon ér el bennünket: +361/273-0782 

---------------------------------     

Világutazóink egyedi igényei az Argentína körutazás tervezésénél:

-      fix indulási nap

-      3 hetes időtartam

-      repülés meghatározott légiszövetséggel

-      szilveszter Argentína fővárosában  

-      privát idegenvezető, privát transzferek és privát kirándulások az egész Argentína utazás idejére

-      Argentína fantasztikus gleccsereinek felfedezése testközelből 

-      Bariloche csodaszép vidékének felfedezése

-      olyan minőségi hotelek az utazás alatt, ahol wellness / SPA, és egyéb kényelmi szolgáltatások elérhetőek a lazításhoz

-      Argentína gasztronómiai életének megismerése

-      pihenés az Argentína utazás végén, a hazatérés előtt egy különleges helyen 

 

Baggio extrák az Argentína körutazás során:

-      VIP üdvözlés, ügyfélkezelés az Argentína utazás alatt

-     Tango show Argentína egyik legrégebbi bárjában

-     Argentína gasztronómiájának megismerése

-     izgalmas rafting kalandok Argentína gleccserein

-      End of the World Train

-      helikopterrel az Iguassu-vízesés fölött

 

Néhány további lehetséges Baggio extra egy ilyen Argentína utazás alatt:

-      Evita túra Buenos Airesben

-      privát tangóórák Buenois Aires legjobb oktatóitól

-      Buenos Aires ételei – a színfalak mögött

-      Ranch túrák az igazi vidéki élet megismerésére

-      főzőiskola: empanada, steak, alfajores, mate és a többiek

-      a Perito Moreno gleccser meghódítása

-      szomszédolás a Torres del Paine Nemzeti Parkban (Chile)

-      Iguassu rafting túra és egyéb kalandok a vízesésnél: dzsungel kalandok, mászás, motorcsónakos túra a vízeséshez

-      rappelling (ereszkedés) az Iguassu-vízesésnél

-      szomszédolás Paraguayban

-      az Itaipu gát felfedezése 

---------------------------------------------- 

Variációk egy témára – néhány további izgalmas Argentína utazás

A Private Travel szolgáltatás legfontosabb előnye, hogy az Önök által áhított Argentína körutazás minden részletét elvárásaikhoz igazítsuk. Éppen ezért fontos kiemelnünk, hogy a fenti Argentína utazás inkább segítség az Ön számára ahhoz, hogy lássa, milyen utazások megszervezésére vagyunk mi az ideális partner. Ahogy egyetlen utazás, így az Argentínakörutazás sem ebben az egy formában létezik nálunk, sőt ellenkezőleg: ahány Világutazó, annyi verzió. Volt ez az utazás már hosszabb és rövidebb is, belekerültek Argentína más részei, volt más sorrend is. Volt, amikor előtte vagy utána megálltak Világutazóink egy-egy világvárosban, de kötötték össze Argentína csodáit Brazíliával, Chilével vagy épp Bolíviával. Számos egyéb verzióban elkészült már ez az Argentínautazás, ahogy az összes többi körutazás is, melyeket Világutazónk igényei alapján szerveztünk meg.

Országtól függetlenül egy dologban ugyanis minden utazás hasonlít egymásra, melyet a Baggio Pivate Travel® készít: kompromisszumok és kész csoportos utazás helyett itt Önökre szabjuk a körutazás minden részleteit. 

---------------------------------------------- 

Mi a következő lépés, ha egy ilyen Argentína körutazás az Ön álma is?

Kérem, vegye figyelembe, hogy nálunk minden utazás, ahogy minden ügyfél is, egyedi. A fenti Argentína körutazás Világutazóink egyedi igényei alapján készült. Természetesen, amennyiben szimpatikus Önnek a fenti Argentína utazás, úgy hasonló programot össze tudunk állítani Önnek (mivel szerintünk 2 ugyanolyan utazás nem létezik). Fontos kiemelnünk, hogy egy Önre szabott Argentína utazás tervezetét is csak az általunk kidolgozott, speciális ötlépéses szisztéma alapján vállaljuk, melynek része a személyes konzultáció. Itt felmérjük igényeiket, így egyrészt jelentős időt takarítunk meg Önnek az Argentína utazás szervezésénél, valamint ezzel tudjuk garantálni, hogy az Argentína körutazás minden részlete pont olyan lesz, amilyennek megálmodták. Így garantáljuk azt az Ön számára is, hogy egy „minden rendben volt” Argentína körutazás helyett élete nagy kalandjában legyen része, hogy hazaérkezve Ön is hasonlókat mondjon majd az Argentína utazás pillanatairól:  "...ez életem eddigi legjobb utazása volt!" (B. Ottó, Baggio Világutazó)

---------------------------------     

Amennyiben felkeltette érdeklődését a fent bemutatott Argentína utazás, és úgy gondolja, Ön is az általunk képviselt minőségben szeretné felfedezni Argentína csodáit, ajánlatkérő űrlapunkat ide kattintva érheti el. Amennyiben inkább e-mailben írná meg az Argentína körutazás részleteit, úgy kérjük, ide kattintson. Telefonon az alábbi számon ér el bennünket: +361/273-0782